 |
| Lorde - Glory and Gore |
A sötétség már több órája letelepedett a városra, s talán már éjfél is elmúlt de ő még mindig a kezében tartotta az ecsetet, s újabb, s újabb vonásokat vitt fel a vászonra, megannyi élettel megtelítve. Elmondhatná magáról hogy egy különleges személy, hisz találkozott egy olyan emberrel ki nem mindennapi volt, ki különleges volt, de akkor ő maga miért lenne különleges? Ő nem lenne különleges, az a személy volt egyedi kivel találkozott. Kiről portért szeretett volna készíteni, csuklója járásával, kiről kattogtatni szeretett volna megannyi képet, mely az örökkévalóságig csillogna. Egyáltalán nem szeretett bele az ifjúba, talán a kinézetébe. Talán abba hogy a testét borító több ezer tűszúrásnak van valami jelentése. Melyet megszeretett volna fejteni, a fájdalmakkal teli múltat, s a hívogató, csillogó jövőt.
Az sem érdekelte őt hogy a földön végig folyó színes víz mindent eláztat, nem érdekelte őt a homlokán végig folyó, gyöngyözött izzadság cseppek se a füle mögül kikunkorodó kósza tincsek, csak a vászon érdekelte őt, mely a gyér fényből remek kilátást nyújtott az előtte elterülő tájra. De vajon miről festhetett? A fájdalomról? A boldogságról? Az érzelmek kavalkádjáról, vagy csak egyszerűen festett? Lehet egy tintapacát, megannyi élettel, melyet csak maga lát, és érez? Senki nem tudta, csak maga Echo.
- Echo - hallotta meg barátnője, álmos, s morgó hangját ki az ajtóban állva figyelte ahogy a lány tűzzel viszi fel a vászonra a parást. Hisz maga a vászon volt a fa, az ecset, a színekkel vegyítve pedig a parázs mely képes lángra lobbantani egy egész helyiséget. Echo ügyet sem vetve Angel-re fojtatta tovább a vonásokat, a tónusólast, és az egészet újra s újra.
Felőle akár most azonnal a világ is véget érhetett volna, az sem zavarta volna, ő most csak élni szeretett volna. És itt nem a bulikra kell gondolni, az alkoholra, és egyéb más káros szenvedélyekre, hanem őneki az élet az a vászon volt, s az ecset.
Az éjszaka kellős közepe volt, az óra ketyegője már hármat is ütött, mintha csak a szív pumpálná a vért - bumm-bumm-bumm - újra, s újra egészen addig míg világ, a világ. Mintha egy véget nem érő álomba lenne, hisz már nagyon rég érezte magát ennyire elevennek. Mindig csak korlátok közé volt szorítva, mintha egy börtönben lenne, s Paul halála mindent megrezgetett. Rájött arra hogy az élet kegyetlen, s hogy minden egyes pillanatot kikel használni mert kitudja mikor történik egy hatalmas fordulat és ragad el téged a sötétség, végtelen bugyra.
Kedvenc regénye mögött egy olyan dolog lapult melyre most talán szüksége van.
Egy doboz cigaretta.
Még pár évvel ezelőtt vette, bizonytalan okokból, melynek okát már ő is elfelejtette. Csak volt, ez volt most itt a lényeg. Egy szálat kihúzva a fehér dobozból, vette ajkai közé a nikotin telt-házát, s a kegyetlenség sikolyát, és halálát egyben. Bár igaz hogy egy szál nem tesz kárt az emberei szervezetben, azon belül a tüdőben, de nem szeretett volna rászokni erre a "játékszerre", szerette volna hogy a művészet legyen a káros szenvedélye, ne pedig a cigaretta.
Az ablak elé sétálva fogta meg a kis doboz gyufát, majd egy szálat óvatosan kihúzva belőle a tűz forrását, pattintotta el hirtelen a szikrát s egy kisebb tűz keletkezett a kék felülete, majd pedig az a fára tovább terjedt. A dohány elé tartva a narancssárgán loholó tüzet keltette életre a démonokat, melyek elöntötték tüdejét, s egész testében hangos sikolyok keletkeztek.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Sziasztok!
Talán több mint egy hónapja, hogy fejezetek nélkül hagytalak titeket. - És hát igen, elég rövid lett ez is, de azért jobb mint a semmi - És nem azért nem írtam mert nem volt időm (hisz az iskola 70% betegen töltöttem az ágyamban) hanem azért mert hatalmas ihlethiányban voltam. Az ihlet az megvolt az adott fejezetekhez, csak éppen írni nem tudtam.
Szóval nagyon remélem hogy innen újra minden egyenesbe jön, és bombázhatlak titeket a fejezetekkel.( A Design csak átmeneti, max. a téli szünetig marad, de utána leváltom!)
Az sem érdekelte őt hogy a földön végig folyó színes víz mindent eláztat, nem érdekelte őt a homlokán végig folyó, gyöngyözött izzadság cseppek se a füle mögül kikunkorodó kósza tincsek, csak a vászon érdekelte őt, mely a gyér fényből remek kilátást nyújtott az előtte elterülő tájra. De vajon miről festhetett? A fájdalomról? A boldogságról? Az érzelmek kavalkádjáról, vagy csak egyszerűen festett? Lehet egy tintapacát, megannyi élettel, melyet csak maga lát, és érez? Senki nem tudta, csak maga Echo.
- Echo - hallotta meg barátnője, álmos, s morgó hangját ki az ajtóban állva figyelte ahogy a lány tűzzel viszi fel a vászonra a parást. Hisz maga a vászon volt a fa, az ecset, a színekkel vegyítve pedig a parázs mely képes lángra lobbantani egy egész helyiséget. Echo ügyet sem vetve Angel-re fojtatta tovább a vonásokat, a tónusólast, és az egészet újra s újra.
Felőle akár most azonnal a világ is véget érhetett volna, az sem zavarta volna, ő most csak élni szeretett volna. És itt nem a bulikra kell gondolni, az alkoholra, és egyéb más káros szenvedélyekre, hanem őneki az élet az a vászon volt, s az ecset.
Az éjszaka kellős közepe volt, az óra ketyegője már hármat is ütött, mintha csak a szív pumpálná a vért - bumm-bumm-bumm - újra, s újra egészen addig míg világ, a világ. Mintha egy véget nem érő álomba lenne, hisz már nagyon rég érezte magát ennyire elevennek. Mindig csak korlátok közé volt szorítva, mintha egy börtönben lenne, s Paul halála mindent megrezgetett. Rájött arra hogy az élet kegyetlen, s hogy minden egyes pillanatot kikel használni mert kitudja mikor történik egy hatalmas fordulat és ragad el téged a sötétség, végtelen bugyra.
Kedvenc regénye mögött egy olyan dolog lapult melyre most talán szüksége van.
Egy doboz cigaretta.
Még pár évvel ezelőtt vette, bizonytalan okokból, melynek okát már ő is elfelejtette. Csak volt, ez volt most itt a lényeg. Egy szálat kihúzva a fehér dobozból, vette ajkai közé a nikotin telt-házát, s a kegyetlenség sikolyát, és halálát egyben. Bár igaz hogy egy szál nem tesz kárt az emberei szervezetben, azon belül a tüdőben, de nem szeretett volna rászokni erre a "játékszerre", szerette volna hogy a művészet legyen a káros szenvedélye, ne pedig a cigaretta.
Az ablak elé sétálva fogta meg a kis doboz gyufát, majd egy szálat óvatosan kihúzva belőle a tűz forrását, pattintotta el hirtelen a szikrát s egy kisebb tűz keletkezett a kék felülete, majd pedig az a fára tovább terjedt. A dohány elé tartva a narancssárgán loholó tüzet keltette életre a démonokat, melyek elöntötték tüdejét, s egész testében hangos sikolyok keletkeztek.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Sziasztok!
Talán több mint egy hónapja, hogy fejezetek nélkül hagytalak titeket. - És hát igen, elég rövid lett ez is, de azért jobb mint a semmi - És nem azért nem írtam mert nem volt időm (hisz az iskola 70% betegen töltöttem az ágyamban) hanem azért mert hatalmas ihlethiányban voltam. Az ihlet az megvolt az adott fejezetekhez, csak éppen írni nem tudtam.
Szóval nagyon remélem hogy innen újra minden egyenesbe jön, és bombázhatlak titeket a fejezetekkel.( A Design csak átmeneti, max. a téli szünetig marad, de utána leváltom!)
Liam,xx
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése